A betegség, mint belső útmutató

Holisztikus terapeutaként és magánemberként is azt gondolom, hogy az emberi test egy csodálatos műalkotása a teremtőnek. Ha nehéz szabadulni a negatív érzelmektől, mint aggódás, félelem, bizonytalanság, csalódottság, szomorúság, düh vagy harag, akkor előbb utóbb a test fog jelezni, hogy valamit nem jól csinálunk. És ezért tulajdoképpen hálásak is lehetünk. Nem kell nagy dolgokra gondolni. pl: Ha tartósan túlaggódjuk szülőként a gyermekeink napi megéléseit, ugyanolyan megbetegítő lehet, mint folyamatosan haragudni a szomszédra. Az egyik a lép, a másik a máj munkáját gyengítheti. Addig is, amíg megoldásokat találunk a stresszes helyzetekre, szükséges a testtel is foglalkozni. Azért fontos, mert egyrészt a gyengült szervi funkciók okozhatnak nagyobb működési problémát is, illetve mivel test-és lélek együtt éli meg a stresszt, ezért visszahat a szerv állapotának javulása a lelki folyamatokra is. Erre tértem ki korábban az „Ép testben ép lélek” c. bejegyzésemben. Ha elkezdjük a máj munkáját segíteni , azzal befolyással lehetünk a saját lelki méregtelenítésünkre is, vagyis a korábban ingerlékenyebb viselkedésformát szépen lassan leválthatja a egy nyugodtabb , kiegyensúlyozottabb.

Amikor már fájdalom is jelentkezik egy adott szervnél, akkor a fájdalomra érdemes úgy tekinteni, mint egy kis útjelző csengőre, ami szól , hogy tegyünk valamit.