Megérkezett a tél, a hideg, amely nem kívánatos módon felerősítheti az arra hajlamosaknál a vizeletkiválasztó rendszeri panaszokat, illetve a reumatikus és ízületi fájdalmakat, fülpanaszokat és fogpanaszokat is. Ebben az évszakban a vese és hólyag időszaka van, amit erősíteni ajánlott. Forró sós vizes lábfürdők esténként, meleg színű ruhák viselete, a vese és hólyag meridiánt erősítő tea keverékek fogyasztása illetve ezeket a meridiánokat nyújtó jógagyakorlatok végzése javasolt ilyenkor. Forró levesekkel és teákkal , meleg fűszeres ételekkel és réteges ruházattal lehet kellően fűtve tartani a testet. Lehetőség szerint kerüljük a hűtőhideg tejtermékeket, zöldségeket , helyette párolt és sült zöldségeket részesítsük előnyben. Veséket erősítő étel a szemesbab, fogyaszthatjuk gyakrabban. Választhatunk inkább vidám, romantikus filmeket és zenéket szórakozás képpen. Ha tehetjük feküdjünk le korábban. Talpunk közepét a második és harmadik lábujj vonalába eső ponton masszírozzuk át a talppárnák alatt kb. 1 hüvelykujjnyi távolságban, illetve a füleket jól átmasszírozandó szintén erősíthető a veseműködés és ezáltal a hallás is. (hiszen a vesék működéséhez szorosan kötődő érzékszerv a fül ) . Csendesedjünk el magunkban gyakrabban, és élvezzük befelé fordulás évszakát is. Ezzel adhatjuk meg testünknek és lelkünknek a téli pihenést, hiszen a természet is megpihen ilyenkor. A vesélket gyengítő érzelem a félelem. Lelkileg , hogy elkerüljük a felesleges szorongásokat, lépjük meg a kihívásokat határozottan és nyugalommal.
