Ne várjuk meg, míg a test jelez

2018 óta dolgozom főállásban természetgyógyászként. Ez idő alatt az a tapasztalatom, hogy sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni magukkal, amikor már elviselhetetlenek a panaszaik. Sokan sokféleképpen reagálunk az élet stresszes szituációira, mégis a testünk működése azonos abból az aspektusból, hogy jelez, ahol és ahogy tud. Fájdalommal, gyulladással, alulműködéssel, kövesedéssel és még sorolhatnánk. Jobb esetben még a kezdeti tüneteknél könnyen orvosolható az akut probléma. Kevésbé egészségtudatos hozzáállással és az elbagatellizálással viszont krónikus betegséggé fajulhatnak az eleinte még rálegyintős tünetek, amiket aztán sokkalta tovább tart helyreállítani is . Ekkor felértékelődik az egészség, és a páciens eljut orvoshoz, természetgyógyászhoz, elkezd életmódot váltani és dolgozni a stresszhez való hozzáállásán és oldásán. Hálistennek sok olyan vendég is van , akik egészségmegőrzés céljából preventíve veszik igénybe szolgáltatásaimat. Ők azok, akik inkább a megelőzésbe fektetik az energiájukat, és odafigyelnek magukra a körülményeik függvényében is. Méregtelenítés, stresszoldás, emésztésjavítás, hormonegyensúly támogatás mind mind olyan területek, amelyeket megelőzés képpen is lehet támogatni megfelelő táplálkozással, mozgással, alternatív medicinák alkalmazásával.

Nemsokára kezdődik a böjti időszak, ismét egy lehetőség újult erővel nekiindulni a test és lélek tisztításának. Következő posztomban erről fogok szót ejteni.