Harmóniában a természet ritmusával

Ami természetes, magától értetődő, mondhatnánk önműködő folyamat, amely valamilyen rendszer szerint funkcionál. Ilyen folyamatok sokasága vesz minket körül és működik bennünk is.

A legegyszerűbb példákat véve gondoljunk a környezetünkben tökéletesen, óramű pontossággal működő folyamatokra, mint a nappalok és éjszakák, az évszakok vagy a holdfázisok ciklikus váltakozása. Az élőlények is ciklikusan működnek, ezt nevezzünk bioritmusnak. Virágok, melyek a nap bizonyos órájában nyílnak, növények, melyek az évszak bizonyos időszakában hoznak termést, állatok, melyek mindig ugyanazokban az órákban vadásznak és pihennek; mind-mind bizonyítékai annak a harmónikus együtt pulzálásnak, ami a Föld és élőlényei között fennáll.
Mi, emberek sem vagyunk kivételek. A különbség „csupán” az, hogy mi be tudunk avatkozni tudatos cselekedeteink által, így már eltűnik az ösztönösség. A testünk egyértelmű jeleket is szokott küldeni számunkra: ásítunk, hányingerünk lesz, ólmos fáradtság kerít hatalmába, stb. Mintegy tudatja velünk, hogy mi nem „illik” a ritmusába. Ez azért van, mert a szervek, szervrendszerek működésének is megvan a saját ritmusa. Előfordult már, hogy a késő este elfogyasztott vacsora meg – feküdte gyomrunkat, és ettől rosszul aludtunk? Tapasztaltuk már, hogy a fájdalmak bizonyos órákban periodikusan felerősödnek, vagy a fizikai erőnlét nem ugyanolyan mértékű a nap egyes szakaszaiban? Mindez annak köszönhető, hogy testünk működési hatékonysága nem állandó egy-egy szegmensére nézve. Az emberi test szervórája 24 óra alatt jár körbe, 2 órás periódusokra, azaz 12 működési területre osztva. Ebben a két órában az adott szerv működése maximális fokozaton van. Lássuk, mi mikor dolgozik?

  • Éjjel 01–03 óra között van a máj periódusa: a máj fokozottan dolgozik, méregtelenít. Ezt a munkát úgy tudja leghatékonyabban végezni, ha közben a test pihen. Nehéz a dolga, ha éjfélkor még alkoholos italt vagy egy késői vacsorát is kap, mert nem tud hatékonyan méregteleníteni.
  • Hajnali 03–05 óra között a tüdő dolgozik aktívan: felkészül a napi működésére, és amennyiben a szervet valamilyen betegség terheli, a tünetek ilyenkor jelentkeznek legintenzívebben. A köhögés a dohányzók és asztmások körében is ekkor jelentkezik visszatérően.
  • Reggel 05–07 óra a vastagbél ideje. A reggeli székletürítés fontossága abban rejlik, hogy ne maradjon a bélben olyan salakanyag, ami visszaszívódhat, így terheli a szervezetet. Akik ébredés után automatikusan ezzel kezdik a napot, ezt a szegmenst tekintve jól működnek.
  • 07–09 óra között megkezdődik a gyomor leghatékonyabb időszaka. Normális esetben éhesek is leszünk, hiszen a pocak üres és várja a tápanyagban gazdag reggelit, hogy azt feldolgozza és továbbítsa. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mi lehet az oka, ha nincs éhség – érzetünk. Talán túlságosan kiadós és kései volt a vacsora előző este?
  • 09–11 óra között van a lép és az idegrendszer periódusa: ekkor a legkiegyensúlyozottabb, legnyugodtabb az idegrendszerünk, legmagasabb a tanulási képességünk.
  • 11–13 óra között a szív ciklikus csúcspontja következik, a fizikailag legenergikusabb periódus. Sportolásra legalkalmasabb időszak. Közben a gyomorsav termelődés ismét beindul, az ebédet várva.
  • Délután 13–15 óra között, azaz szieszta időben lassul a vérkeringés, a vékonybél végzi most leghatékonyabban a munkát, emésztés zajlik
  • Délután 15–17 óra között a húgyhólyag működése erősödik fel, sok tiszta, cukormentes folyadék, gyógyteák fogyasztása javasolt.
  • 17–19 óra között a vese nagy tisztító munkában van. Csak könnyű vacsorát fogyasszunk, amit lehetőleg 19 óráig tudjunk le.
  • 19–21 óra között a szívburok és a vérerek dolgoznak, felkészül a test a pihenésre. Az ekkor elfogyasztott vacsora már megterhelő a szervezet számára, nem dolgozza fel azt aznap, hanem elraktározódik.
  • 21–23 óra között az úgynevezett hármas melegítő dolgozik, amikor a légzéssel, ivással, evéssel bevitt energiák szétosztása zajlik. A test pihenésre, nyugalomra vágyik.
  • 23–01 óra között az epehólyag összehúzódásai a legerősebbek. Probléma esetén ébredéssel, görcsökkel jelez.
  • Majd kezdődik minden elölről. Ha hagyjuk magunkat ráhangolódni a tökéletes „gépezetre”, vagy tudatosan úgy alakítjuk életünket, hogy odafigyelünk erre, már sokat tettünk azért, hogy az még hosszú évekig olajozottan működjön – HARMÓNIÁBAN A TERMÉSZETTEL